Aurelianus lányai

Beküldve - -

Augustus reformja állandó zsoldos hadsereget hozott létre itt szolgáltak a katonák akik a római legióban voltak. Egy légióban szolgáló katona egy 45 év alatti írni és olvasni tudó, jó testfelépítésű római polgár kellett legyen. 25 év szolgálatra sorozták be őket, a 20-dik évben veteránná nyílvánították így a maradt 5 évben már könnyebb szolgálatot teljesítettek.A zsold a légiósnak 70 dénárt adott. 25 év szolgálat után vagy 3000 dénárt vagy egy földterületet kaptak a zsoldtól, míg a segédcsapatban szolgálatot teljesítő katona jóval kevesebbet. A felszerelésük sokkal jobb volt mint egy a segédcsapatban szolgálatot teljesítő katona felszerelése, összesen 20–30 kg volt és a hátukon hordtak egy 14 napra elegendő élelmet tartalmazó vízszintes hátizsákot. Más volt a kiképzésük is a római légióban szolgáló katonáknak,sokkal nagyobb fizikai erőt igényelt, de ugymond a fizetésük is nagyobb volt. A légióban szolgáló katonákat az első években megtanították írni, olvasni, számolni,és úszni és az első évben hűséget kellett esküdjenek a hadvezérnek majd a császárnak. Csak a kiképzés harmadik évében fogtak fegyvert. A fegyverforgatást kiváltképp a karddal és a hajítógerellyel gyakorolták. Havonta három alkalommal 30 km-es menetelést tartottak teljes felszerelésben. A fegyelmezetlenséget a centuriok keményen büntették. Míg a segédcsapatban szolgálatot teljesítő katona élete nem volt ennyire megerőltető, náluk nem volt ilyen sok szigorú szabály és a kiképzésük sem volt annyira kemény mint a légiósoké.

I.docx

A szovátai Domokos Kázmér Iskolacsoport X.B osztályos tanulói vagyunk. A csoportot alkotó tanulók Káli Bettina, Farkas Júlia-Dorottya és Kacsó Szidónia.

Hozzászólások

  • Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.

Hozzászólás

Vendég kedd, 26 szeptember 2017