Gladiátorok

Gladiátorok

Mi vagyunk a Gladiatorok nevezetu csapat.Kincses Kriszta, Domokos Zsofia es Simonfi Zsuzsanna. A IX.C osztaly tanuloi. Mi a szovatai Domokos Kazmer Liceumot kepviseljuk. Nagyon kivancsiak vagyunk a versennyel kapcsolatban ,ezert is probalkoztunk meg vele. Elszantan hisszuk hogy tudasunk elegendonek bizonyul ahhoz hogy megnyerhessuk ezt a versenyt, es nem hadjuk sem tanarunkat sem liceumunkat cserben.

Beküldve - -

A Légiós és segédcsapatbeli kataona közötti különbség

A légiós katona a római hadsereg alapegysége volt. A köztársaság idejében általános hadkötelezettség volt, ami azt jelentette , hogy 16 és 46 éves férfiaknak kötelező volt a légióba lépni.

KR.e 107-ben Marius katonai reformja következtében a férfiak önkéntes alapon vonultak a légióba.Zsoldot kaptak a katonák. A légiós katona polgárjoggal kellett rendelkezzen. A légiót erősittő katona fizetése jóval nagyobb volt mint a segélycsapatban szolgáló katona bére.Ám a katonák a nekik juttatott zsold felét letétbe helyezték a jelvényeknél es ott saját maguk őrizték, nehogy a sátorközösség tagjai dőzsölésre vagy haszontalan dolgok vásárlására pazarolják el.Az élelmiszer ellátásuk is bőségesebb volt.

A gyalogosoknak havonta 2/3 attikai medimnosz búzát, a lovagoknak 7 medimnosz árpát. A szövetséges gyalogosok ugyanazt kapták, mint a rómaiak, a lovasaik pedig 1 1/2 medimnosz búzát és 5 medimnosz árpát mindezt díjtalanul. „A rómaiak azonban a nekik jutatott élelemért és ruházatért és a szükség esetén kiutalt fegyverekért térítéssel tartoznak, amelyet a quaestor a zsoldjukból von le."

A felszerelésük is jobb volt :a légiók a pajzsokon kívül a páncélokkal és az ércsisakokkal is tündököltek, úgy annyira, hogy az íjászok bal karját is felpáncélozták, a pajzsos gyalogosoknak pedig nemcsak pikkelypáncélt és ércsisakot, de jobb alsó lábszárukon még lábvértet is kellett viselniük. Így voltak felvértezve azok, akiket az első csatasorban princepseknek, a másodikban hastatusoknak, és a harmadikban triariusoknak neveztek. A gyalogságnál használatos hajítófegyvert pilumnak nevezték. Vékony, kilenc hüvelyknyi (kb. 22 cm), vagy egy lábnyi (kb. 30 cm) hosszú horgos vasheggyel volt ellátva, hogyha a pajzsba fúródott, ne lehessen kiszakítani; ha ügyesen és erőteljesen hajítják, a páncélinget is átüti.

A segélycsapatbeli katonák a római birodalom által elfoglalt területekről származnak. Ők nem rendelkeztek római polgárjoggal,csak 25 év katonai szolgálat után kérhették ezt a jogot a Civitas Romanat A zsoldjuk kevesebb volt mint a légiós katonáké. 25 év katonai szolgálat után kapták meg a veteráni státuszt,valamint pénzbeli jutalomban is részesültek: 2000 dénárban.Ám különleges hőstettek esetén egyből megkapták a római polgárjogot.

Trci.docx

Beküldve - -

A római lelőhelyek megőrzése napjainkban mint Erdély területein mint más országokban nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy elménkben kialakulhasson egy megfelelő kúltúrális kép az ókorról. Egy lelőhely által egy kis kóstolót nyerhetünk az ókori római világból. Egyfajta időutazáson vehetünk részt. Talán egy picitt mi is átszellemülhetünk, talán egy kicsitt beletekinthetünk a dicső múltba.

Úgy gondolom hatalmas büszkeséggel tölthet el minket , székelyeket a tudat, hogy még mindig léteznek ezek a lelőhelyek: Marosvécsen, Sóváradon és Mikházán. Köztük Mikháza rendelkezik a legnagyobb turisztikai potenciával ugyanis itt nincs beépitve a lelőhely területe valamint az augusztusi katonai tábor is rengeteg érdeklődőt csalogatott Mikházára . A hasonlő rendezvényekkel , programokkal, méginkább népszerűsitteni lehet a területeket. Ugyanis nagyon előnyös lehet a területek számára ha minnél többen felfedezik őket.

Tulajdonképpen a kettő: a lelőhelyek megőrzése valamint népszerűsitése allkot egy egészet. Mert ha népszerűek a területek, ha sokan ellátogatnak e helyekre és rálelnek ezekre a varázslatos történelmi csodákra, eggyértelműen őrizni és védeni akarják majd őket.
Óvni fogják a térségeket, hogy utódaik számára is fennmaradhassanak e kincsek.

Mikházán egy igen gazdag közösség élt, erre utalnak a lelőhelyeken megtalált kerámia és üvegtöredékek, fémszerszámok és kellékek, kemencék, kútak meg egyebek.Ezek a tárgyak is szintén arra buzdittanak minket- ha már annyi évtizedet átvészeltek- akkor mi is tartsuk fenn ezeket a jövő gyermekeinek.
A történelem tele kincsekkel, impozáns , csodálatos emlékművekkel, lelőhelyekkel. A múlt ajándékot hagyott itt és nekünk ,a jelen embereinek a kötelessége óvni e káprázatos értékeket.

j-Microsoft-Office-Word-dokumentum.docx

Beküldve - -

Tisztelt Szüleim!

Jeleneg sóváradi castrumot erősittem. Messze vagyok kis hazámtól : Cohors Prima Alpinorum gyönyörű földjétől, jellegzetes tájaitól. Hiányzik a otthon, hiányoznak önök de legfőképp Annia hiányzik. Még mindig vár rám?                               

Még mindig hű maradt az esküjéhez? Én mindennap gondolok rá. Kérem üzenjék meg neki, hogy ugyanúgy szeretem mint akkor, 20 évvel ezelőtt, mielőtt még beálltam volna a légióba.

Igen, már 20 kerek esztendeje szolgálok a római katonaság keretén belül. Jelenleg folyik a kiképzés, még fegyverszünet van. A gimnasztikát már befejeztük, utánna következett az úszás. A viz jéghideg volt, de már megszoktuk, megkellett szokjuk. Utánna pedig a fegyverekkel gyakorlatoztunk, hogy mégjobban elsajátitsuk a harci technikákat és ezek után következik a teljes menetfelszerelésben való menetelés.A kiképzések természetesen mindennaposak.

Tehát muszály edzésben lennünk, elkerülhetlen ahhoz, hogy tisztességesen védeni tudjuk a castrumot. Nem könnyű a feladatunk. De eddig még nem vallottunk kudarcot a barbár népek támadásai ellen. Sokan vagyunk, rengetegen, mint felbőszűlt bivalycsorda, támadunk ellenlábasainkra.

Édes, milyen édes a győzelem ize. Mily szent és szemet gyönyörködtető pillanat amikor felkiálthatjuk egy hosszú, véres csata után, hogy : ,, VICTORIA!!!”   Ezekért  a fennkölt, dicső percekért megéri  itt lennem, megéri küzdenem.

Nem volt könnyű  az elején, minden kezdet nehéz. Remegő kezekkel döftem  a kardot ellenfelem szivébe 100 tavaszán. Akkor ontottam vért előszőr. Napokig sőt hetekig nem tudtam aludni de ahogy nőtt a kardom által elsett harcosok száma, úgy váltam egy hidegvérű, kegyetlen gyilkossá. Ma már senkin sem könyörülök. Pokolra a barbár néppel! Megtanultuk, szükséges volt megértenünk azt, hogy ha nem mi ölünk akkor ők gyilkolnak le minket.

Elnézést a vérfoltokért! Megkellett szakittanom a levélirást, de ne aggódjatok! Véletlenűl megkarcolta a kezemet az egyik  kard a menetelés közben. Semmiség, már megszoktam!

De most végre pihenő van. Hamarosan következik a nap legjobb része a ,,cena’’.  Vacsora után pedig körbeüljük a tüzet és beszélgetünk a bajtársaimmal. Már nagyon sok barátomat elvesztettem a harcok során. Némelyékük külsejére már nem is emlékszem, csak a hangjuk , az mindig visszaköszön, a hangjukat nem tudom elfeledni, utolsó szavaik folyton a fejemben motoszkállnak.

Az éjszaka  a legnehezebb. Értelemszerűen szüntelen imátkozom Arész Istenhez. Fohászkodom azért, hogy kisérje és védje lépteimet a  harc során. Talán azért állok még itt , egyben, mert ép testemben ép a lélek is. Imák után már kissé megnyukszom és békésebben alszom el. Már kevésbé jelenik meg a halál képe az elmémben.     Elnézést a vérfoltokért! Megkellett szakittanom a levélirást, de ne aggódjatok! Véletlenűl megkarcolta a kezemet az egyik  kard a menetelés közben. Semmiség, már megszoktam!

De most végre pihenő van. Hamarosan következik a nap legjobb része a ,,cena’’.  Vacsora után pedig körbeüljük a tüzet és beszélgetünk a bajtársaimmal. Már nagyon sok barátomat elvesztettem a harcok során. Némelyékük külsejére már nem is emlékszem, csak a hangjuk , az mindig visszaköszön, a hangjukat nem tudom elfeledni, utolsó szavaik folyton a fejemben motoszkállnak.

Az éjszaka  a legnehezebb. Értelemszerűen szüntelen imátkozom Arész Istenhez. Fohászkodom azért, hogy kisérje és védje lépteimet a  harc során. Talán azért állok még itt , egyben, mert ép testemben ép a lélek is. Imák után már kissé megnyukszom és békésebben alszom el. Már kevésbé jelenik meg a halál képe az elmémben.

Nem félek a haláltól. De megigérem nektek, hogy hazatérek egyben és épségben, vigyázok magamra az Istenek is óvnak engem és tudom, hogy ti is imátkoztok értem. Már csak pár év és újra együtt lehetünk. Legfőbb célom az, hogy majd én is mesélhessek születendő fiaimnak a katonai élet viszontagságairól, nehézségeiről és szépségeiről és hogy olyan példakép lehessek egy napon, mint te, édesapám.

Tisztelettel : Siró

120. VII.13

 

Beküldve - -

Beküldve - -

A pilum támadó fegyver, a légiósok hajító fegyvere a nehéz gyalogság használta. Egy és fél méter hosszú fanyélen közel egy méter nyárs szerű fémhegy van. A fémhegy 22-33 cm hosszú. A két rész találkozásából egy fa csapot helyeztek el amely az ütközésnél kettétört , és a fémhegy beletörött az ellenség pajzsába. 15 métertől 30 méterig dobták. Volt egy nehéz és egy könnyű pilum.

Polübiosz leírása szerint a legionáriusok közül a hastatusok és princepsek, vagyis a manipulusok alakzatának első két sorába sorolt újoncok és tapasztalt ifjak két pilumot vittek magukkal. A harcban valószínűleg csak egyet használtak. A pilumok különböző súlyúak voltak, a könnyebbet valószínűleg nagyobb távolságra dobták. Miután eldobták, karddal rontottak rá a megsebesült ellenfélre.

A katonák közti vagyoni különbség megszűntével fegyverzetük is uniformizálódott: minden gyalogos katona nehézfegyverzetű lett, akik a gladius mellett továbbra is két pilumot hordoztak. Ekkor más szerepet kapott a lándzsa és a gerely is.

A pilum elülső vashegye a nyélbe fúrt vájatba illeszkedett, a felerősítés helyén széles tokkal. Ez a tok egyben nehezék is – ettől nehézgerely, miközben méretében kisebb a gerelyeknél –, és ez a tömegtöbblet eredményezte a vékony hegy nagy átütő erejét. A tokra illeszkedett maga a hegy. Egyszerűbb esetben maga a hegy végződött egy foglalatban, amelyet a nyél végére illesztettek. A Római Köztársaság korai időszakaiból kevés pilumhegy maradt fenn, de a talamonaccioi és smiheli feltárások alapján az i.e. 3.században a vas szár még rövidebb volt, ugyanakkor a szakállas hegy jóval szélesebb, mint a későbbi típusoknál. A késői köztársaságkorból és a császárkorból nagyon sok pilumlelet ismert, olyannyira, hogy tipizálásuk szinte lehetetlen. Rengeteg különböző alakú, méretű és kiképzésű pilumot használtak. Ami közös bennük, az a hegy megnövelt tömege.

Kr.u. a 3 században a pilumot felváltja a lándzsa. A lándzsa nehéz fegyver és döfésre használták. A rómaiak a régi görögöktől vették át a lándzsát. A harmadik vonalban lévő légiósok, vagyis az idős és tapasztalt katonák használták.

A lándzsa hosszú nyelű, általában fanyelű és fémhegyű vadász- vagy támadófegyver. Legegyszerűbb változataiban a nyél végét hegyesre formálják és tűzben megedzik. A kőkorszaktól kezdve a lándzsa végére pattintott vagy csiszolt kőhegyet erősítettek, majd ezt később rézből, bronzból vagy vasból készítették. Leggyakoribb formájában 1,5 m hosszú, 3–4 cm vastag fanyélből és annak a végére erősített 30–40 cm hosszú fém hegyből áll. A lándzsahegy legáltalánosabb formájában elnyújtott rombusz- vagy háromszög alakú. A késő bronzkortól kezdve a tűzfegyverek megjelenéséig a lándzsa volt a legelterjedtebb vadász és támadófegyver. A lándzsa továbbfejlesztésével alakult ki a dárda a lovagi kopja az alabárd valamint a pika.

A lándzsát a legelső emberek is használták vadászatra, halászatra, a föld alatt található növényi részek kiásására, a mai primitív törzsek legszélesebb körben használt szerszámai közé tartozik. Ma modern változata a lőfegyverek csövére illeszthető bajonett. A lándzsákat mind közelharcban, mind távolsági fegyverként lehet használni. A csak kézifegyverként használt lándzsák nehezebbek és merevebbek, mint a csak távolsági fegyverként használtak. A két legismertebb hajított lándzsa a görög könnyű gyalogosok hajítódárdája, akik bőrszíjakat illesztettek a nyél végére a hajítási távolság megnövelése érdekében, illetve a római legionáriusok piluma.

A-pilum-es-a-landzsa.docx

Beküldve - -

Beküldve - -

A katonák békeidőben sem pihentek. Kőtáboraikat, a táborokat összekötő utakat a római birodalomban és a határokon maguk építették. A hadiutakhoz szükséges köveket a közeli bányákból ők fejtették, a téglát is a katonák égették. A régészek számos olyan téglát találtak, amely a légió számát és nevét őrizte meg. Amikor nem kellett harcolni, akkor a katonák állami közmunkát végeztek.

Az erődítmények és a táborok közötti utakon kisebb-nagyobb távolságra egymástól őrtornyokat építettek. Ezek fából vagy kőből készültek, attól függően, hogy a környéken melyik anyag volt megtalálható. A torony teteje alatt körbefutó erkélyről felváltva figyelték éjjel-nappal a szolgálatban lévő római katonák a vidéket. Szükség is volt figyelő tekintetükre, hisz a római birodalom mentén élő népek számtalanszor megtámadták a birodalom határait.

A-katonk-bkeidben-sem-pihentek.docx

Beküldve - -

Sarmizegetusa Regia
Sarmisegethusa (vagy Sarmisegethuza) egy dák erődítmény romjai Várhely közelében, Hunyad megyében, Erdélyben, a mai Romániában. Valószínűleg az i. e. 1. században építettékBurebista dák király uralkodása idején, aki egyesítette az addig különálló dák törzseket, s egy egységes országnak erős fővárost építtetett.

Costești-Cetățuie
Dáciai város volt.

Costești-Blidaru
Az egyik a 6 erőditmény közül Unesco örökségének része.

Sebeskápolna
Szászsebestől délre, a Sebes jobb partján fekvő település.

Története
Kápolna nevét 1386-ban említette először oklevél Capella néven.
Későbbi névváltozatai: 1760–1762 között Kapolna, 1808-ban Kápolna, 1888-ban Kápolna (Alsó-Kápolna, Kapellen, Capalna), 1913-ban Sebeskápolna.
A trianoni békeszerződés előtt Szeben vármegye Szászsebesi járásához tartozott.
1910-ben 822 lakosából 821 román volt. Ebből 820 görögkeleti ortodox volt.

Sarmizegetusa-Regia.docx

Beküldve - -

Azért választottuk ezt a római kori pajzsot, mert véleményünk szerint a pajzs nélkülözhetetlen volt egy légiós katona felszerelésében.
Védelmet és biztonságot nyújtott számukra a csaták során.

Valamint a pajzs a címer legfontosabb része.

A pajzs ezenkívül címerkép is, a maga természetes, heraldikailag nem stilizált formájában. Ezért gondoljuk azt hogy ez a pajzs tökéletes lenne a dáciai római hadseregről szóló kiállítás plakátjához.

b2ap3_thumbnail_pajys.jpg

Dokumentum letöltéseKép letöltése

Beküldve - -

Beküldve - -

Beküldve - -

A katonák élelmezésének kérdése általában központi helyen szerepel, szerepelt a katonai vezetésben. Az egészséges táplálkozás, a megfelelő fehérje, zsiradék, szénhidrát, vitamin bevitel elengedhetetlen ahhoz, hogy a katonák optimálisan el tudják végezni a rájuk bízott feladatokat. A megfelelő tápanyag biztosításra a korábbi századok hadvezetése is nagy gondot fordított és ez természetesen az ókori Rómában sem volt másképpen. A katonák leggyakrabban: gabonát, szalonnát, húst, sajtot, sót, ecetet és bort kaptak, de ezek mellett fogyasztottak: kenyeret, kétszersültet, kását, gyümölcsöket, zöldségeket, halat, vadat és szinte mindent, ami ehető volt. A táborok földrajzi elhelyezkedését szem előtt tartva ügyeltek a változatosságra. A helyi alapanyagok felhasználásával és távoli vidékekről történő élelmiszer importtal „biztosították" a birodalom védelmét és terjeszkedését.

A görög és római világ, gazdasági életének az alapja a földművelés és a kertgazdálkodás volt. Ezen belül is a búza, a szőlő és az olajfa termesztése a legmeghatározóbb. Mellette a zöldségtermesztésnek és a juhtenyésztésnek volt némi szerepe.

A hadvezetés a legionáriusok zsoldjának átlagosan 25-30%-át számolta föl az élelmezésükért. A katonák a pénzükért elsősorban gabonához jutottak, ez alapesetben szemes búzát jelentett. A gyalogosoknak havonta 2/3 attikai medimnosz búzát, a lovagoknak 7 medimnosz árpát. A szövetséges gyalogosok ugyanazt kapják, mint a rómaiak, a lovasaik pedig 1 1/2 medimnosz búzát és 5 medimnosz árpát mindezt díjtalanul. A császárkorban a gabonát más élelmiszerekkel is kiegészítették. A leggyakrabban: szalonnát, sajtot, sót és ecetet kaptak. Ezen élelmiszerek hadjárat esetén is az alapellátásukhoz tartoztak.
Egy késő római egyiptomi papirusz alapján a napi kenyéradag 3 római font (0,982 kg), a hús vagy szalonna 2 font (0,655 kg) a bor 1,1 l az olaj pedig 0,07 l azonban más vidékeken a kenyéradag a 4 illetve 5 fontot is elérhette.

A Kr. u. 2. századból származó fatáblácskákról az Észak-Britanniában található Vindolanda (Chesterholm) erődjének egy heti ellátmányát ismerhetjük meg: ürü-, sertés-, marha-, kecske-, őz-, szarvashús, szopós malac, sonka, só, fűszerek, halsózó lé, zsír, bor, ecet és sör. A rómaiak első számú élelmiszere a kenyér lehetett, ebből adódóan az egyik legmegbecsültebb szakma a pékeké volt. Amikor a gallok Rómát ostromolták a kiéhezett nép kenyeret dobált az ellenség közé. Így sikerült azt a látszatot kelteniük, hogy még nagy tartalékokkal rendelkeznek és a felmentő sereg megérkezéséig kitartanak.

Welzheim-től keletre fekvő erődben koriander, kapor, zeller, len és mák nyomokra leltek, Oberaden-ben pedig kaprot, zellert, koriandert és először - az egykori birodalom területén - bors magokat tártak fel. Az ízesítéshez nemcsak fűszereket, hanem ecetet is használtak. Columella megmaradt borból készít ecetet a következő módon: 1 font (0,33 kg) élesztőt, 1 font szárított fügét és 1 sextarius (0,55 l) sót összemorzsol, majd felönti 0,14 l mézecettel és hozzáad 48 sextarius bort (26,2 l). Ezen alapanyagokon kívül néha tesz még hozzá árpát, diót és mentát.

A tyúktojás a rómaiaknál nagyon kedvelt alapanyag volt sütéshez, főzéshez egyaránt. Természetesen magában is fogyasztották, főzve (lágy tojásnak, kemény tojásnak), tükörtojásnak vagy omlettnek. A katonáknál azonban sokkal kisebb a jelentősége, mert a táborokban nem állt a rendelkezésükre elegendő számban. A tehéntej szintén csekély szerepet kapott. Ez annak tudható be, hogy a marhákat elsősorban teherbírásukért tartották vagy annak, hogy a tej gyorsabban romlott, mint a bor és egyébként is „barbár" szokás volt tejet inni. A sajtokat viszont nagy becsben tartották. A savó lecsepegtetésével állították elő aludttejből. Fűszernövények hozzáadásával, füstöléssel, sózással sokféle fajtát készítettek. A sajtok mellett egyéb tejtermékeket is fogyasztottak. Ilyen például a túró, amit Cato több receptjéhez használt alapanyagként, például: a pun kásához vagy a gömbtortához.

A hadsereg nagy mennyiségű húst fogyasztott el, leginkább frissen vágottat (mint Britanniában) vagy sózottat (mint Egyiptomban). 300 000 katonának egy év alatt 100 000 tonna húst osztottak ki. A húsok között találkozhatunk sertéssel, kecskével, őzzel, szarvassal vagy marhával, báránnyal, vaddisznóval. A hús aránya a táplálkozásban területenként különbözött. Északon több sertés fogyott, míg délfelé haladva a marha és a kecske, juh aránya növekedett.

A felső-rajnai Dangstetten légiós táborban (Kr. e. 15-ben) a húsfajták megoszlása a következő: sertés 64,7 %, marha 24,6 %, kecske, juh 10,7 %. Közel azonos időben a vesztfáliai Oberaden-ben a sertésfogyasztás 80 % körüli. Ezzel szemben a svájci Windisch-ben (Kr. u. 16-101) a sertés csak 10,6 %, a marha 59 %, a kecske, juh 30,2 %.

A hesseni Rödgen-ben - időszámításunk kezdete körül - a sertés aránya 26,36 % a marháé 33,33 % a kecskéé, juhé 17,05 %. Itt már megjelenik a szarvas 6,2 %, az őz 1,55 % és a háziszárnyas 0,78 % is a leletekben. Az Einigen-i erőd ásatásainál szintén találtak vadállat csontokat. A maradványok az összes meglelt - állati csont - 6 %-át tették ki. Legszívesebben a gímszarvast (72,9 %) és a vaddisznót (11,8 %) ették, de a hódot (5,8 %), őzet (5,4 %), vadnyulat (2,8 %) és a bölényt (0,6 %) sem vetették meg. Az utóbbi adatokból kitűnik, hogy a vadhús alárendelt, de nem jelentéktelen szerepet játszott a legionárius konyhában.
Halat, csigát, kagylót és rákot szintén fogyasztottak a katonák. Einigen-ben a folyami kagyló, éti csiga és osztrigahéj mellett találtak ponty és harcsa maradványokat. A Nijmegen-i tábor területén pedig: tok, fattyúhering, lazac, angolna, heck, harcsa, sügér, tengeri keszeg, márna, szent sügér, jászkeszeg, compó csontokat tártak fel.

A katonák borfogyasztásának mértékéről egy Vindolandában előkerült feljegyzés alapján kapunk képet. Itt egy 500 fős egységnek napi 635 liter bort osztottak ki. Számítások szerint - normál esetben - a napi boradag katonánként csupán 1 liter lehetett, ami azt eredményezte, hogy egy 6000 fős tábornak évi 22 000 hl volt szüksége.

A legionáriusok csomagjához 3 napi ellátmány járt. Ez mintegy 1,8 kg kétszersültből, 0,5 kg szalonnából és sajtból állt. Ha friss élelmiszereket kaptak, akkor egy napi adag 0,85 kg gabonát vagy 1,1 kg kenyeret és 0,2 kg nyers húst tartalmazott. A porcióhoz egy sor kiegészítő eszköz tartozott, mint például: fémkulacs (vízzel vagy borral), egy kisebb bronzvödör, egy bronzlábas és egy bőrtáska. A bőrtáskában a katonák bronzkanalat, kiskést (csont vagy fanyéllel), egy kisméretű kalapácsot, fafésűt, agyagmécsest és különböző kendőket, zsinórokat és szíjakat tartottak.

Összességében megállapíthatjuk, hogy Róma katonáinak - nem számították ki pontosan a napi kalóriaszükségletüket - megpróbálták előteremteni az elegendő élelmiszert a munkavégzéshez, harcoláshoz. A táborok földrajzi elhelyezkedését szem előtt tartva ügyeltek a változatosságra. A helyi alapanyagok felhasználásával és távoli vidékekről történő élelmiszer importtal, „biztosították" a világbirodalom védelmét és terjeszkedését.

A-rmai-katonk-tpllkozsa.docx

Beküldve - -

PRINCIPIA=parancsnoki epulet

HORREA=magtar

THERMAE=furdok

VALETUDINARIUM=korhaz

COHORS QVINGEARIA=barakok

PREETORIUM=parancsnok lakosztalya

PORTA DECVMANA= tabori fokapu

PORTA PRAETORIA=tabori fokapuval szemkozti kapu

PRETENTVRA=a tabor azon resze amely az ellensegre nez

VIA PRINCIPALIS=s negyzet alaku romai tabort ket reszre oszto 100m hosszu ut, amely a ket szembe levo kaput kapcsolta ossze

VIA PRAETORIA= a pretentvra at osztja ket reszre

PORTA PRINCIPALIS DEXTRA=jobboldali oldalkapu

PORTA PRINCIPALIS SINISTRA=baloldali oldalkapu

b2ap3_thumbnail_2013-12-08-20.31.44.jpg

Kép letöltése