Határvédők

Határvédők

A Domokos Kázmér Iskolacsoport XI.B osztályának tagjai, Szovátáról. Csapattagok: Biró Dalma Szilvia, Biró Enikő, Kozma Beáta." Aki nem ismeri a múltját, annak nincs jelene. Jelen nélkül pedig nincs jövő." (Cserna-Szabó András) Ezért szeretnénk mi megismerni múltunkat, őseink történetét, ennek érdekében jó ötletnek bizonyult, hogy benevezzünk erre a versenyre. :)

Beküldve - -

Várad,

257. IX. 4.

 

Drága Édesanyám! 

Ó, kedves, kis Édesanyám… Nagyon hiányoznak. Mi történik odahaza?  Hogy szolgál az egészségük?

Én megmondom, őszintén kissé ramatyul érzem magam. Nagyon hosszú volt az út idáig. Kimerültem. De sikeresen megérkeztünk. Viszont el kell, hogy mondjam, hogy nagyon gyönyörű errefele a táj és kellemes az idő is.

A helység neve Várad, azt mondták a többiek. Az ittlevő Castrumról kapta a nevét. Érdekes helynek tűnik.

Átestem a besorozáson, kissé megrázó volt. Ahogy ígérték odahaza, gyalogos katona lettem. Bár ne ígértek volna semmit, bár maradhattam volna veletek…

Hiába próbáltam én mindent megtenni, hogy ne kerüljek ide, nem jártam sikerrel. Pedig milyen jó ötletnek tűnt elbújni a kemencébe. Azt hittem nem fognak megtalálni. De Cezar kutyánknak köszönhetően sikerült. Magyarázhattam én nekik, hogy szegények vagyunk, és egyedül nem tudja ellátni a háztartást és gondozni Édesapámat is, ki már az utolsókat rúgja, azt mondták, „az egészséges legényembereknek kötelességük hadba vonulni, mert az állam érdeke megkívánja, ez parancs és nekünk teljesítenünk kell a parancsot”. Szegénység, szegénység, nem kellemes dolog, nem akartalak önszántamból otthagyni, de nem csak magát kellett, hogy otthagynom, hanem ott maradt az én szépséges kedvesem is, a drága Arely, ki, mint ahogy a neve is jelenti, megígérte, hogy megvár, míg letöltöm a 25 év katonaságot és addig hűséges lesz hozzám, szeretni fog és amint tud levelet ír nekem. Egy angyali teremtés. Képzelje drága Édesanyám. Amint ideértem nem volt alkalmam rögtön kipakolni holmiimat. Jelentkezni kellet a tisztnél. Csupán este sikerült odáig eljutnom, hogy azt a néhány holmit, amit futtában Arely összeszedett, most kipakoljam. Akkor még nem tudtam, milyen meglepetés vár majd rám. Épp vettem elő a borotválkozó felszerelést s a kabátomat, mikor a kettő közül kiesett egy levél. Fogalmam sem volt, hogy mi lehet benne, azt meg pláne nem tudtam, hogy ki írhatta. Ezért leültem, s nekifogtam olvasni. Bár ne tettem volna. A gyönyörű Arely keze írása volt benne. E levélben közölt velem egy jó hírt, ami abban a pillanatban inkább egy fájdalmasan szomorú hírként ért. Azt írta az én kedvesem, hogy már nem tudja takargatni, nemsokára nektek is meg kell, hogy mondja, de elébb nekem akarta a tudtomra adni azt, hogy babát vár. Mily kegyetlen a sors, hogy éppen így kellett megtudnom, hogy gyermekem születik és nem láthatom, ahogy megszületik, ahogy felnő, mert az állam érdeke az, hogy én itt 25 évig katonáskodjak. S ha meghalok hamarébb? S ha meg sem láthatom éltemben a fiamat vagy a lányomat. Még előttem áll az élet. Ha belegondolok, milyen boldog lehetnék most ott, magukkal, hogy mindent megtennék otthon, hogy Arely kedvében járhassak, és magának is segíthessek… meghasad a szívem.

Megérkezésem utáni napon, kora hajnalban a Bizottság elé vittek, hogy letegyem az esküt, a Sacramentumot. Ideges voltam. A castrum közepén helyezkedett el egy óriási épület. Oda kellett menni. Ködös volt az idő. Egy hosszú folyóson kellett várjunk, amíg sorra kerültünk. Lehettünk 50- en ott egyszerre. Ahogy néztem mind magamfajta szegény fiúk voltak. Kinyílt egy ajtó és beszólítottak egy körül belül velem egykorú legényt, kissé fura öltözetben. Sokáig volt bent. Jóval több ideig, mint az előzőek. A falat támasztva vártam, hogy mikor kerülök sorra, kíváncsi voltam, hogy mi történhet odabenn. Már dél fele járt és még nem kerültem sorra. A rejtélyes szobából érthető hangok szűrődtek ki. Vitatkoztak a bentiek. Egyre hevesebbé vált a beszélgetés. Valaki hátborzongatóan mély hangon üvöltött odabent. Egy szigorú tekintetű katona szaladt ki az ajtón, intett a bejáratnál álló másik két katonának. Azok berontottak a szobába, nyitva hagyva az ajtót. Be lehetett látni. A fiút térdre kényszerítették.“Esküdj!” Kiáltott rá a szigorú tekintetű katona. “Esküdj, te féreg!” A fiú fejét rázta, “ Nem tehetem! Tiltja a vallásom.” Válaszolta. Nem foghatok fegyvert, én nem ölhetek! Kérem...” Ekkor a katona előrántotta a pugioját (Rövid, széles pengéjű tőr, főként szúrásra alkalmas.) és hidegvérrel megölte. Intett a társainak, akik kivonszolták a hullát a folyósóra és beinvitálták a következőt. Elborzadtam... és félni kezdtem. Ezek nem emberek drága Anyám. Ezeknek nincs szívük. Ezt látva meg sem fordult a fejemben, hogy megtagadjam az eskütételt. Megtettem. Felesküdtem. Megtagadtam Isteneinket. Arra kérem Önt, hogy minél hamarabb mutasson be áldozatot, hogy enyhítse Isteneink haragját. Nem tehettem mást. Élnem kell. Vissza kell térnem a faluba, szerelmemhez, és magához drága Édesanyám. Borzalmasan bánnak velünk, de túlélem, megígérem.

De fáj rá gondolnom, hogy milyen boldog lehetnék magukkal otthon, hogy mennyi dolgom lenne még, hogy nem akarok meghalni, nem akarom elveszíteni magukat, főleg most, hogy Arely a szíve alatt hordja közös gyerekünket.

Akad itt egy két fiú, akivel megismerkedtem, de sajnos akad olyan is, főleg a tisztek, hogy kicsúfolnak, mert alacsonyabb vagyok, mint legtöbbjük. Emiatt minden nap viccelődnek és megnézik, hogy nem nőttem-e. Ezen kívül minden nap tesztelnek, hogy elég erős vagyok-e, de nem hagyom magam. Megmutatom, hogy falusi, szegény legény létem ellenére, akit soha nem kényeztettek, ajánlólevél nélkül is jobb vagyok, mint sok gyáva, gazdag úrfi.

No, de Édesanyám, későre jár, zárom levelemet, írok még, amint lesz rá lehetőségem, vigyázzanak magukra, egymásra. Nagyon szépen kérem, tudom, hogy Édesapámnak is segítségre van szüksége, de kérem, viselje gondját az én drága Arelymnek s gyermekemnek és írjon, amint tud. Kérem, írja le, hogy fiam lett-e vagy lányom. Egészséges- e, mi a becsületes neve. Kérem, tájékoztasson mindenről. Mondja meg Arelynek, hogy nagyon szeretem, nagyon hiányzik, de minden este az Ő levelét olvasva alszom el.

Amint tudok, írok neki is, csak tudja, drága Anyám itt nem úgy van, mint odahaza. Viselkednem kell. Szigorúak a szabályok, s aki megszegi, egyből vizesárokba kerül. S mindjárt itt a tél, semmiképp sem szeretnék odakerülni. Meséltek már róla, azok, akik régebb vannak itt.

 

Üdvözlettel,

hőn szeretett fia,

Soloris

Beküldve - -

Beküldve - -

b2ap3_thumbnail_hatarvedok.jpg

űBvrgvs= őrhely, őrtorony
Fossa= árok, sánc
Porta decvmana=tábori főkapu
Paviliones=a katonák lakhelye
Retentvra=a tábor azon része, amely a hátországra néz
Valetvdinarium=kórház
Via sangvlaris=a római erődnek a vallum belső oldalán körbe futó útja
Vallum= védmű
Praetorivm= a parancsnoki sátor, a parancsnok lakosztája
Principia= az erődítmény közepén emelt, központi udvarral rendelkező épülettömb, amelyben igazgatási és gyülekezési helyiségek, központjában pedig a táborszentély kaptak helyet. A parancsnoki épület.
Aedes= táborszentély
Armamentarivm=fegyvertár
Aerarivm=kincstár
Horrea vagy Horrevm= többnyire pillérekre emelt raktárépület,magtár, amely elsősorban élelmiszer tárolására szolgált
Porta principalis dextra= jobb oldali kapu
Porta principalis sinistra= bal oldali kapu
Via principalis= főút, a négyzet alakú római tábort két részre osztó, 100 m hosszú út, amely a két szemben levő kaput kapcsolta össze
Thermae= római fürdő, amely mindig legalább 3 helyiségből áll (frigidarivm, tepidarivm, caldarivm). A tisztálkodás és a fizikai felüdülés központja.
Fabricae= műhely
Via praetoria= a praetentvrát osztja két részre
Carcer= fogda
Praetentvra= a tábor azon része, amely az ellenségre néz
Porta praetoria= a tábori főkapuval szemközti kapu

Egy-castrvm-alaprajza.docx

Beküldve - -

Mi fontosnak tartjuk a római lelőhelyek megőrzését, népszerűsítését. Ezek segítségével sok mindent tudtunk meg az akkori szokásokról. Ezeknek köszönhetően megismerkedhettünk az akkori ruházatokkal, tárgyakkal, fegyverekkel. Ezek tanulmányozása közben mi is betekintést nyerhettünk a rómaiak múltjába, kicsit mi is beleélhettük magunkat abba a korba. Nagyon sajnálnánk, ha ezek a lelőhelyek feledésbe merülnének, hiszen ez nagy veszteség volna mindenki száméra. Ezeknek köszönhetően bárki megismerheti azt a csodás kort, elmerenghet annak titkaiban. Nekünk is feladatunk, hogy ez fennmaradjon az utókor számára. Fonosnak tartjuk, hogy ebben a mai világban az emberek a múltjukra is odafigyeljenek, hogy legyenek büszkék őseikre, hőseikre. 

Beküldve - -

A római hadseregben két féle katona szolgált, a legionárius katona és a segédcsapatban szolgáló katona. A legionáriusok római katonák voltak. A hadsereg legfontosabb egységét nevezték légiónak. Az itt szolgáló katonák általában a leggazdagabb nemesi családok ifjai voltak. A segédcsapatok katonái különböző vidékekről, különféle seregekből érkeznek. A segédcsapatokat mindig könnyűfegyverzetűek gyanánt csatolták a légiókhoz a harcrendben, úgy, hogy a harcban inkább támaszul, mint élvonalbeli segéderőként szolgáltak. Egy segédcsapatban szolgáló katona csupán egyharmad annyi fizetést kapott, mint egy legionárius. Nekik fizetniük kellet a ruháikat és a felszereléseiket. Ezzel ellentétben a lovas katonáknak és a legionáriusoknak gyakran visszatérítette az állam a veszteségeiket, például ha megdöglött egy lovuk a csatában. A segédcsapatban szolgálók általában tunikát viseltek és térdhosszúságú nadrágot, míg a legionáriusoknál jellemző volt a fejvédőjükhez erősített farkas fej. Leszerelésük után a segédcsapatban szolgáló katonák római polgárjogot kaptak, ez érvényes volt a már meglévő vagy a jövőben foganó gyermekeire is.

I-allando-proba.docx

Beküldve - -

A pilum egy kb. 120 cm hosszúságú, fanyélből és ehhez csatlakozó vékony vasrúdból állt, melynek vége gúla alakú hegyben végződött. A pilum nehézfegyver volt, amikor elhajították, minden súlya kicsiny hegye mögött összpontosult. Ennek következtében hatalmas átütőerővel rendelkezett. Amikor belevágták az ellenfél pajzsába, a hosszú, vékony vasrúd könnyedén áthatolt a hegy ütötte lyukon. Még ha az ellenfél el is kerülte a komolyabb sérülést, akkor sem tudott egykönnyen megszabadulni a pajzsát teljes súlyával lehúzó pilumtól. A fegyver hajító távolsága nem haladta meg a 30 m-t,tényleges hatótávolsága pedig ennek mintegy a fele volt. A gyalogosság első két vonala pillummal volt felfegyverezve, a harmadik vonalban felálló triariusok viszont továbbra is a régi hoplita lándzsát használták. Ezt a nehézfegyvert döfésre szánták. A hopliták első számú támadófegyvere a mintegy 2,5 m hosszú lándzsa volt, melynek végét heggyel látták el, egyrészt ellensúlyként, másrészt pedig azért, hogy használják, amennyiben letörne a lándzsa első hegye.

II-allando-proba.docx

Beküldve - -

A napi ételadag

A rómaiak nagy hangsúlyt fektettek az étkezésre. A katonák étrendjének alapját a gabona (leginkább a búza), a hús (különösen a húsos szalonna), a sajt, a savanyú és ecetes bor (acetum)- szemben a fajborral (vinum). Gyakran zöldségek, főként a lencse alkotta. De ezek mellett fogyasztottak: sót, kenyeret, kétszersültet, kását, halat, gyümölcsöket, vadat, zöldségeket és szinte mindent, amit meg tudtak enni. A hadseregben két fő étkezés volt elterjedve: a reggeli (randium), valamint a vacsora (cena). Ha friss élelmiszerek érkeztek, akkor egy napi adag 0,85 kg gabonát vagy 1,1 kg kenyeret és 0,2 kg nyers húst tartalmazott. A katonák napi fejadagja: az 0,5 és 1 római font (163-327 gramm) közt változott. Egy késő római egyiptomi papirusz alapján a napi kenyéradag 3 római font (0,982 kg), a hús vagy szalonna 2 font (0,655 kg), a bor 1,1 l, az olaj pedig 0,07 l volt.

V.-allando-proba.docx

Beküldve - -

Ulpia Traianát a Kr.u. 98. és 117. között uralkodó Marcus Ulpius Traianus római császár alapította, miután legyőzte 107-ben a dákokat. A kutatók a római korból való tárgyakban gazdag római várost tártak fel Erdélyben, Hunyad-megyében, Várhely (Sarmizegetusa) közelében. Ez a tartományi főváros harminchektáros területet foglalt el és 25 ezer ember lakhatott itt. Nagyon szép hely volt, még a mai napig is látszik, hogy rómaiak által épített, valamint régen egy római tábornak adott helyet. Nagyon sok szép dolgot tartalmazott, mivel hatalmas fóruma, gladiátoriskolája, amfiteátruma volt, és számtalan szentélyt, templomot tartalmazott. A régészek sok tárgyat találtak már ezen a lelőhelyen, amelyek arra utalnak, hogy egy „gazdag és kozmopolita metropoliszról" van szó.

Gyaluban (Kolozs megye) a rómaiak castrumot építettek. Szintén egy lelőhelynek számít, ahol sok szép régi tárgyat találtak a régészek. A gyalui táborban egy lovas alakulat (ala Siliana) állomásozott, amelyet több megtalált tárgy, a veterán-telep emlékei is bizonyítanak. A rómaiak munkájának még mindig nyoma van, amely megfigyelhető az épületek alakjából, kövezetéből is, mint például: Gyalun az ispánság központjául szolgáló vár a római Napoca köveiből épült. Nagyon szép hely és nagyon sok történelmi kincseket rejtett, amelyet ma az Erdélyi Történeti Nemzeti Múzeumban őrzik Kolozsváron.

Napoca (Főtér, Kolozsvár, Kolozs megye): az ókorban a római birodalom része volt a város helyén álló Napoca, melyet Traianus császár alapított, majd 124-ben Hadrianus császár municípium rangra emelte. A 3. században Észak-Dacia székhelyévé vált, Marcus Aureliustól colonia rangot kapott, de 271-ben a rómaiak kiürítették. A Főtéren látható romok a Kolozsvár helyén álló Napoca város fórumának voltak részei. Kolozsvár a régészeknek valóságos kincses sziget, mivel nagyon sok tárgyat kaptak, valamint épületek maradványai is mai napig láthatóak. Az egykori római városközponti és déli részét tárták fel, mintegy 850 négyzetméternyi területen. A munkálatok során két római-kori oszlopfőt és egy hatméteres falat találtak. Jelenleg a maradványokat egy 82 négyzetméteres üvegtető védi, mely rálátást biztosít a megvilágított romokra. A legtöbb római kori tárgyat az Erdélyi Történeti Nemzeti Múzeumban őrzik Kolozsváron. Ez a lelőhely a legkedvesebb számomra az összes többinél hiszen, ha meglátogatjuk, a múzeumot itt szinte minden tárgyat megtalálunk, valamint „kincses Kolozsvár" egy gyönyörűséges város.

Porolissum egy ókori római város volt Dacia provincia területén, a stratégiai fontosságú Meszesi kapu közelében. Ma Romániában, Erdélyben, Szilágy megyében, Zilahtól 8 km-re, keletre, Mojgrád és Zsákfalva között találhatók maradványai. Porolissum városa, mint katonai tábor Traianus dák háborúi ideje alatt a bennszülött dákok kereskedelme révén gyors növekedésnek indult és i. sz. 124-ben már a tartomány fővárosa lett Dacia Porolissensis néven. A régészek különböző kutatásokat végeztek ezen a helyen is. Nagyon szép kirándulásokat is lehet erre szervezni, ahol megfigyelhetjük a Porolissum romjait, a bejárati kaput,(a temetőt), a templomok, a szentélyek, az Amfiteátrumot stb. . Az ókor iránt érdeklődők számára Porolissumon a régészet kimeríthetetlen kincses barlang. Egy élmény lehet egy olyan szép tájon kutatásokat végezni.

Mikesszásza egy kis félreeső falucska Szeben megyében. Egy kis falucska és mégis felbecsülhetetlen történelmi értékeket tartalmaz, sok tárgyat itt kaptak meg, valamint egy római kori település maradványait is.

VII.-allando-proba.docx

Beküldve - -

A katonák békeidőben sem pihentek. Kőtáboraikat, a táborokat összekötő utakat a római birodalomban és a határokon maguk építették. A hadiutakhoz szükséges köveket a közeli bányákból ők fejtették, a téglát is a katonák égették. A régészek számos olyan téglát találtak, amely a légió számát és nevét őrizte meg. Amikor nem kellett harcolni, akkor a katonák állami közmunkát végeztek. Az erődítmények és a táborok közötti utakon kisebb-nagyobb távolságra egymástól őrtornyokat építettek. Ezek fából vagy kőből készültek, attól függően, hogy a környéken melyik anyag volt megtalálható. A torony teteje alatt körbefutó erkélyről felváltva figyelték éjjel-nappal a szolgálatban lévő római katonák a vidéket. Szükség is volt figyelő tekintetükre, hisz a római birodalom mentén élő népek számtalanszor megtámadták a birodalom határait.

VI.-allando-proba-.docx

Beküldve - -

b2ap3_thumbnail_bocskai1.jpg

A régészek a Dák Királyság fővárosában találták meg. Az arcvédő egy sast ábrázol széttárt szárnyakkal, karmai között egy kígyóval. Ezeket a sisakokat a római lovasság hordta a díszfelvonulásokkor és a harci bemutatókkor. A csatákban ugyanakkor nem nagyon használták, mivel nem védésre tervezték, hanem díszes bemutatókon, a középkori lovagi tornákhoz hasonlító eseményeken használták. Igazi műkincsnek számít, mivel egyedi lelet a római Dáciában. Nagyon szép, akár díszként is lehetne használni napjainkban, amely egy fajta történelmi hangulatot közvetítene.

Dokumentum letöltése Kép letöltése

Beküldve - -

Beküldve - -