gladiatorok

Beküldve - -

A katonák élelmezésének kérdése általában központi helyen szerepel, szerepelt a katonai vezetésben. Az egészséges táplálkozás, a megfelelő fehérje, zsiradék, szénhidrát, vitamin bevitel elengedhetetlen ahhoz, hogy a katonák optimálisan el tudják végezni a rájuk bízott feladatokat. A megfelelő tápanyag biztosításra a korábbi századok hadvezetése is nagy gondot fordított és ez természetesen az ókori Rómában sem volt másképpen. A katonák leggyakrabban: gabonát, szalonnát, húst, sajtot, sót, ecetet és bort kaptak, de ezek mellett fogyasztottak: kenyeret, kétszersültet, kását, gyümölcsöket, zöldségeket, halat, vadat és szinte mindent, ami ehető volt. A táborok földrajzi elhelyezkedését szem előtt tartva ügyeltek a változatosságra. A helyi alapanyagok felhasználásával és távoli vidékekről történő élelmiszer importtal „biztosították" a birodalom védelmét és terjeszkedését.

A görög és római világ, gazdasági életének az alapja a földművelés és a kertgazdálkodás volt. Ezen belül is a búza, a szőlő és az olajfa termesztése a legmeghatározóbb. Mellette a zöldségtermesztésnek és a juhtenyésztésnek volt némi szerepe.

A hadvezetés a legionáriusok zsoldjának átlagosan 25-30%-át számolta föl az élelmezésükért. A katonák a pénzükért elsősorban gabonához jutottak, ez alapesetben szemes búzát jelentett. A gyalogosoknak havonta 2/3 attikai medimnosz búzát, a lovagoknak 7 medimnosz árpát. A szövetséges gyalogosok ugyanazt kapják, mint a rómaiak, a lovasaik pedig 1 1/2 medimnosz búzát és 5 medimnosz árpát mindezt díjtalanul. A császárkorban a gabonát más élelmiszerekkel is kiegészítették. A leggyakrabban: szalonnát, sajtot, sót és ecetet kaptak. Ezen élelmiszerek hadjárat esetén is az alapellátásukhoz tartoztak.
Egy késő római egyiptomi papirusz alapján a napi kenyéradag 3 római font (0,982 kg), a hús vagy szalonna 2 font (0,655 kg) a bor 1,1 l az olaj pedig 0,07 l azonban más vidékeken a kenyéradag a 4 illetve 5 fontot is elérhette.

A Kr. u. 2. századból származó fatáblácskákról az Észak-Britanniában található Vindolanda (Chesterholm) erődjének egy heti ellátmányát ismerhetjük meg: ürü-, sertés-, marha-, kecske-, őz-, szarvashús, szopós malac, sonka, só, fűszerek, halsózó lé, zsír, bor, ecet és sör. A rómaiak első számú élelmiszere a kenyér lehetett, ebből adódóan az egyik legmegbecsültebb szakma a pékeké volt. Amikor a gallok Rómát ostromolták a kiéhezett nép kenyeret dobált az ellenség közé. Így sikerült azt a látszatot kelteniük, hogy még nagy tartalékokkal rendelkeznek és a felmentő sereg megérkezéséig kitartanak.

Welzheim-től keletre fekvő erődben koriander, kapor, zeller, len és mák nyomokra leltek, Oberaden-ben pedig kaprot, zellert, koriandert és először - az egykori birodalom területén - bors magokat tártak fel. Az ízesítéshez nemcsak fűszereket, hanem ecetet is használtak. Columella megmaradt borból készít ecetet a következő módon: 1 font (0,33 kg) élesztőt, 1 font szárított fügét és 1 sextarius (0,55 l) sót összemorzsol, majd felönti 0,14 l mézecettel és hozzáad 48 sextarius bort (26,2 l). Ezen alapanyagokon kívül néha tesz még hozzá árpát, diót és mentát.

A tyúktojás a rómaiaknál nagyon kedvelt alapanyag volt sütéshez, főzéshez egyaránt. Természetesen magában is fogyasztották, főzve (lágy tojásnak, kemény tojásnak), tükörtojásnak vagy omlettnek. A katonáknál azonban sokkal kisebb a jelentősége, mert a táborokban nem állt a rendelkezésükre elegendő számban. A tehéntej szintén csekély szerepet kapott. Ez annak tudható be, hogy a marhákat elsősorban teherbírásukért tartották vagy annak, hogy a tej gyorsabban romlott, mint a bor és egyébként is „barbár" szokás volt tejet inni. A sajtokat viszont nagy becsben tartották. A savó lecsepegtetésével állították elő aludttejből. Fűszernövények hozzáadásával, füstöléssel, sózással sokféle fajtát készítettek. A sajtok mellett egyéb tejtermékeket is fogyasztottak. Ilyen például a túró, amit Cato több receptjéhez használt alapanyagként, például: a pun kásához vagy a gömbtortához.

A hadsereg nagy mennyiségű húst fogyasztott el, leginkább frissen vágottat (mint Britanniában) vagy sózottat (mint Egyiptomban). 300 000 katonának egy év alatt 100 000 tonna húst osztottak ki. A húsok között találkozhatunk sertéssel, kecskével, őzzel, szarvassal vagy marhával, báránnyal, vaddisznóval. A hús aránya a táplálkozásban területenként különbözött. Északon több sertés fogyott, míg délfelé haladva a marha és a kecske, juh aránya növekedett.

A felső-rajnai Dangstetten légiós táborban (Kr. e. 15-ben) a húsfajták megoszlása a következő: sertés 64,7 %, marha 24,6 %, kecske, juh 10,7 %. Közel azonos időben a vesztfáliai Oberaden-ben a sertésfogyasztás 80 % körüli. Ezzel szemben a svájci Windisch-ben (Kr. u. 16-101) a sertés csak 10,6 %, a marha 59 %, a kecske, juh 30,2 %.

A hesseni Rödgen-ben - időszámításunk kezdete körül - a sertés aránya 26,36 % a marháé 33,33 % a kecskéé, juhé 17,05 %. Itt már megjelenik a szarvas 6,2 %, az őz 1,55 % és a háziszárnyas 0,78 % is a leletekben. Az Einigen-i erőd ásatásainál szintén találtak vadállat csontokat. A maradványok az összes meglelt - állati csont - 6 %-át tették ki. Legszívesebben a gímszarvast (72,9 %) és a vaddisznót (11,8 %) ették, de a hódot (5,8 %), őzet (5,4 %), vadnyulat (2,8 %) és a bölényt (0,6 %) sem vetették meg. Az utóbbi adatokból kitűnik, hogy a vadhús alárendelt, de nem jelentéktelen szerepet játszott a legionárius konyhában.
Halat, csigát, kagylót és rákot szintén fogyasztottak a katonák. Einigen-ben a folyami kagyló, éti csiga és osztrigahéj mellett találtak ponty és harcsa maradványokat. A Nijmegen-i tábor területén pedig: tok, fattyúhering, lazac, angolna, heck, harcsa, sügér, tengeri keszeg, márna, szent sügér, jászkeszeg, compó csontokat tártak fel.

A katonák borfogyasztásának mértékéről egy Vindolandában előkerült feljegyzés alapján kapunk képet. Itt egy 500 fős egységnek napi 635 liter bort osztottak ki. Számítások szerint - normál esetben - a napi boradag katonánként csupán 1 liter lehetett, ami azt eredményezte, hogy egy 6000 fős tábornak évi 22 000 hl volt szüksége.

A legionáriusok csomagjához 3 napi ellátmány járt. Ez mintegy 1,8 kg kétszersültből, 0,5 kg szalonnából és sajtból állt. Ha friss élelmiszereket kaptak, akkor egy napi adag 0,85 kg gabonát vagy 1,1 kg kenyeret és 0,2 kg nyers húst tartalmazott. A porcióhoz egy sor kiegészítő eszköz tartozott, mint például: fémkulacs (vízzel vagy borral), egy kisebb bronzvödör, egy bronzlábas és egy bőrtáska. A bőrtáskában a katonák bronzkanalat, kiskést (csont vagy fanyéllel), egy kisméretű kalapácsot, fafésűt, agyagmécsest és különböző kendőket, zsinórokat és szíjakat tartottak.

Összességében megállapíthatjuk, hogy Róma katonáinak - nem számították ki pontosan a napi kalóriaszükségletüket - megpróbálták előteremteni az elegendő élelmiszert a munkavégzéshez, harcoláshoz. A táborok földrajzi elhelyezkedését szem előtt tartva ügyeltek a változatosságra. A helyi alapanyagok felhasználásával és távoli vidékekről történő élelmiszer importtal, „biztosították" a világbirodalom védelmét és terjeszkedését.

A-rmai-katonk-tpllkozsa.docx

Mi vagyunk a Gladiatorok nevezetu csapat.Kincses Kriszta, Domokos Zsofia es Simonfi Zsuzsanna. A IX.C osztaly tanuloi. Mi a szovatai Domokos Kazmer Liceumot kepviseljuk. Nagyon kivancsiak vagyunk a versennyel kapcsolatban ,ezert is probalkoztunk meg vele. Elszantan hisszuk hogy tudasunk elegendonek bizonyul ahhoz hogy megnyerhessuk ezt a versenyt, es nem hadjuk sem tanarunkat sem liceumunkat cserben.

Hozzászólások

  • Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.

Hozzászólás

Vendég kedd, 12 december 2017