Zsocsido

Beküldve - -

Az 5 legfontosabb daciai római lelőhely:

Elsősorban megemlítenénk a marosvécsi, mikházi, sóváradi táborokat, ezeket azért tartjuk fontosnak „különlegesnek", mert itt több mint 500 katona szolgált a célért a határ védelméért. Ezen települések szomszédságában vicusok jöttek létre ahol a katonák hozzátatozói voltak. Ezek mellé 5 őrtorony volt építve.

Homoródszentpál :A falu sóbányáit már a rómaiak is művelték, helyükön sós tavak maradtak. A falu északi részén az unitárius templomtól a Vár-patakáig terjedő részen római polgári település és katonai tábor volt.

Oltszem : ma már a kastélyt vásrfal veszi körül és annak a kertjében őrzik a védő katonai tabor alapjait.

Azért tarottuk ezeket fontosnak, mert úgy gondoljuk hogy azok az emberek akik azon a településen élnek igazán vigyáznak az római kori "kincseikre" és büszkék azokra.

"A történelem az a tantárgy, amelynek a legnagyobb hatása volt értékrendszerünk kialakulására, hiszen milyen más alapra lehet a jövőt építeni, mint a múltra?"
Szent-Györgyi Albert Rólunk : A nyárádszeredai Bocskai István Elméleti Líceum X. B. osztályába járunk. Szeretjük az érdekes feladatokat és érdeklődünk minden új dolog iránt :) ! Csapattagok :
Andreescu Alexandra - Dolores Fekete Csilla Krisztina
Szűcs Zsófia
A szerzők legfrissebb bejegyzései

Hozzászólások

  • Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.

Hozzászólás

Vendég kedd, 11 december 2018